Kyauktawgyi-egbolt-348.jpg
Korábban megjelent: Turiya levelező lista, 2012.

Két részlet Dipa Ma - The Life and Legacy of a Buddhist Master címû könyvbõl:

1. "Bosszantásnak"

"Dipa Ma meglátogatott, hogy tanítson egy csoportot az iskolámban három hétig. A tanítás végén intenzív hétvégi elvonulást terveztünk vele. Az elvonulás elõtti napon azt mondta nekem: "Megvalósítási tapasztalatban lesz részed". Csodálkoztam, vajon mit jelenthet ez?

Korábban megjelent: in: AXIS POLARIS X.; Stella Maris, 2013.
Letölthető formátumok:
Download this file (Buddhista_jhana_vagy_buddhista_-_Hodaszi_Gabor.epub)EPUB e-könyv
Download this file (Buddhista_jhana_vagy_buddhista_-_Hodaszi_Gabor.azw3)AZW3 (Kindle) e-könyv

A buddhizmus történetének egyik talányos kérdése, hogyan lehetséges, hogy a kizárólag a történeti Buddha tanításait megőrző Páli Kánonra alapozó déli buddhizmus, a theravāda körében oly kevés célba-érkezettről tudunk az utóbbi egy-két évszázadban. A buddhista szerzeteseknek – bhikkhu knak – tiltja a szerzetesi fegyelem, hogy elért megvalósításaikról világiaknak beszámoljanak, ezt még a renden belül is feltételekhez kötik. Ugyanakkor hasonló tilalmakat más hagyományokban is ismerünk a realizáció „kibeszélésének” vonatkozásában, mégis egészen a legutóbbi időkig ismertek voltak olyan bölcsek, akiket tökéletesen megszabadultként tiszteltek. A Páli Kánon szövegei rengeteg olyan szerzetesről és világiról számolnak be a Buddha korában, akik elérték a négy felébredési fokozat valamelyikét, és balgaság lenne ezeket a beszámolókat a rossz értelemben vett „mítosz” körébe utalnunk. Hogyan lehetséges, hogy a Buddha által deklaráltan itt-és-most hatékony ösvény a legutóbbi időkben nem hoz gyümölcsöket, legalábbis eredményekről nem értesülünk?

Korábban megjelent: in: Láthatatlan rezgéseim tánca minden; A hetvenéves László András köszöntése; Aktémosyné, Budapest, 2012.

Bevezetés

A tudatállapotok, vagy inkább a tudatosság állapotainak [i] a doktrínája a hindu metafizika egyik olyan alapvető, széles körben elterjedt és alkalmazott tanítása, amely rendkívül szemléletesen illusztrálja, miképpen funkcionálhat ugyanaz a tanítás egyszerre kozmogóniaként, kozmológiaként, szakrális antropológiaként, pszichológiaként, s lehet ugyanakkor a megvalósításnak nem egyszerűen csupán nélkülözhetetlen teoretikus bázisa, hanem egyben gyakorlati metódusok gyűjteménye is. (És itt azt is hozzátehetjük, hogy mindemellett a legközönségesebb hétköznapi emberi tapasztalást szervesen beilleszti egy kozmikus, sőt metafizikai rendbe. Ennek jelentőségére még visszatérünk.) Szándékosan használtuk a hindu metafizika nagyon tág és általánosító fogalmát, hisz az említett doktrína kisebb-nagyobb módosulásokkal, azonos, hasonló vagy éppen jelentősen különböző terminológiákat használva, különböző szinteken és eltérő részletességgel, illetve más-más hangsúlyokkal a védikus időktől kezdve a hat ortodox darśana tanításain keresztül a különféle tantrikus iskolákig általánosan megjelenik. A jelen tanulmányban a tudatosság állapotai doktrínájának arculatait elsősorban az advaita vedānta, egyes tantrikus iskolák (például a kasmíri śaiva tantra), illetve a klasszikus Patañjali-féle sāṅkhya-yoga [ii] tanításai alapján igyekszünk bemutatni, nem tévesztve szem elől azt a jól ismert tényt, hogy a teoretikus ismeret, noha elengedhetetlen, egyetlen igazi értelmét csupán abban nyeri el, hogy alapul és iránymutatóul szolgál a sādhanához, a realizációra irányuló praxishoz. [iii]

Korábban megjelent: in: Láthatatlan rezgéseim tánca minden; A hetvenéves László András köszöntése; Aktémosyné, Budapest, 2012.

Bevezető

Ha fellapozunk egy buddhizmussal és a hindu darśanákkal foglalkozó könyvet, általában azt olvashatjuk, hogy a buddhizmus és a hinduizmus tanításai között az egyik lényegi különbség abban áll, hogy a buddhizmus tagadja, a hindu tanok pedig állítják a transzcendens és örökkévaló Én, pontosabban Önmagam (szanszkrit: ātmā, páli: attā) létét. Ezt az állítást erősíti, hogy a történelem folyamán a két nagy tradíció egyes jeles képviselői vitát folytattak e kérdésben egymással.

Ismert azonban olyan álláspont is, mely szerint az ātma-vāda (Önmagam tana – lényegében az advaita vedānta tanítása) és az anātma-vāda (nem-Önmagam tana – a buddhista tanítás) között nincs esszenciális ellentmondás, mivel a buddhizmus tagadása nem ugyanarra az ātmāra vonatkozik, mint aminek létét a hinduizmus állítja. Dr. László András megfogalmazásában: „A buddhizmus tanítása szerint a sasārātmā a sasārában: anātmā.[1] Értelmezve, a saṁsāra, a létesülési örvény felé forduló Önmagam a létesülési örvényben nem-Önmagam.

Az ātmā–anātmā ellentmondás feloldhatóságának kérdésében a tradícióvonalak képviselőinek véleménye megoszlik, általánosságban a hinduk megengedőbbek, a buddhizmuson belül pedig attól függ az álláspontjuk, hogy az adott iskola, melyet képviselnek, milyen mértékben integrálta az ātma-vādával összefüggésbe hozható nézeteket. Például a kizárólag a Páli Kánonra alapozótheravāda iskola teljes mértékben elutasító, a Tathāgata-garbha tan követői viszont elismerik a helyesen felfogott ātma-vādát.

A kérdés megítélése a vallástudományon belül is ellentmondásos, máig vita tárgyát képezi. Egyes kutatók megkísérelték bebizonyítani, hogy a Páli Kánonban fennmaradt Buddha beszédekben nem kis számban szerepelnek olyan részek, melyekben pozitív értelemben szerepel az ātmā szó, számos helyen célmegjelölésként is. E kutatók közé tartozott a neves vallástudós és kiváló tradicionális gondolkozó, Ananda Kentish Coomaraswamy is, aki több könyvében foglalkozott a témával, és állításának igazolására bőségesen hoz hivatkozást, így első magyarul megjelent, a Hinduizmus és buddhizmus címet viselő művében is, [2] mely a két tradíció tanításainak esszenciális egységét kifejtő, roppant tömör, de emellett kis terjedelméhez mérten nagyon alapos munka.

Coomaraswamy és mások e tárgyban született írásai alapján jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy mennyiben igazolható, miszerint a Buddha a Páli Kánonban fennmaradt beszédeiben olyan tanítást fejt ki, mely:

(1) nem mond ellent a vedānta ātma-vādájának, bár az ātma-vāda igenlése nem kerül kimondásra; illetve ezen túlmenően

(2) az ātma-vāda igenlése megfelelő szöveghelyekkel kifejezetten bizonyítható!

Korábban megjelent: Turiya könyvtár, 2005

forrás:
online forrás: http://www.saigon.com/~anson/ebud/ebmed058.htm
újrapublikálás

 

Bhikkhu Sona

A LÉGZÉS NIMITTA MISZTÉRIUMA
AVAGY A HIÁNYZÓ HASONLAT ESETE

Esszé a légzésmeditáció gyakorlatának aspektusairól

[RÉSZLET]

Ahogy a cím is jelzi, létezik egy jelentős feladvány, melyet minden meditálónak vagy kutatónak meg kell fejtenie, amennyiben azon tapasztalatok minőségét próbálja megérteni, melyek a légzésre irányuló puszta figyelem és a jhánák tudatosságába való teljes integráció közti átmenetet kísérik. Megkísérlem bemutatni, hogy nem véletlen a zavar ez ügyben, ennek történeti fejlődése végigkövethető a kommentárokban a Patisambhidamaggától a Vimuttimaggán át a (későbbi) Visuddhimaggáig.

Mivel a Visuddhimagga oly nagy hatású és a modern tanítók olyan gyakran idézik, kulcsfontosságú kérdés, vajon megbízható-e, és amennyiben bizonyos aspektusaiban nem az, alátámasztott bizonyítékokkal világosan be kell mutatni, miért nem az.

Az esszé tartalmi része ki fogja mutatni, hogy a jhánában időző meditáló tudatának leírása, ami magában a Kánonban szerepel és a Patisambhidamagga hasonlatként idéz úgy, mint a tudat tiszta teliholdhoz való hasonlósága, ezen képek téves, szó szerinti értelmezésévé degenerálódik, és mint belsőleg létrehozott tudati képet interpretálják. Mivel a tudat tartamait nem könnyű leírni, a Buddha gyakran folyamodott hasonlatokhoz, melyekben az elme tartamait vizuális vagy más érzéki tárgyakhoz hasonlította annak érdekében, hogy a meditálók világosan megértsék, mit kell keresniük és tapasztalniuk. A különféle vallásos tradíciókban gyakran találkozhatunk azzal a naiv hajlammal, hogy a hasonlatokat szó szerint értelmezik. Úgy tűnik, ez a folyamat fokozatosan bontakozott ki, és a Visuddhimagga patibhaganimittáról vagyis a hasonmás-jelről szóló leírásában került kanonizálásra. Fontos, hogy a nyugati gyakorlókat ne vezesse félre ez a valószínűleg történeti eredetű tévedés.