Borobudur3-348.jpg
Korábban megjelent: Turiya könyvtár, 2005

forrás:
online forrás: http://www.saigon.com/~anson/ebud/ebmed058.htm
újrapublikálás

 

Bhikkhu Sona

A LÉGZÉS NIMITTA MISZTÉRIUMA
AVAGY A HIÁNYZÓ HASONLAT ESETE

Esszé a légzésmeditáció gyakorlatának aspektusairól

[RÉSZLET]

Ahogy a cím is jelzi, létezik egy jelentős feladvány, melyet minden meditálónak vagy kutatónak meg kell fejtenie, amennyiben azon tapasztalatok minőségét próbálja megérteni, melyek a légzésre irányuló puszta figyelem és a jhánák tudatosságába való teljes integráció közti átmenetet kísérik. Megkísérlem bemutatni, hogy nem véletlen a zavar ez ügyben, ennek történeti fejlődése végigkövethető a kommentárokban a Patisambhidamaggától a Vimuttimaggán át a (későbbi) Visuddhimaggáig.

Mivel a Visuddhimagga oly nagy hatású és a modern tanítók olyan gyakran idézik, kulcsfontosságú kérdés, vajon megbízható-e, és amennyiben bizonyos aspektusaiban nem az, alátámasztott bizonyítékokkal világosan be kell mutatni, miért nem az.

Az esszé tartalmi része ki fogja mutatni, hogy a jhánában időző meditáló tudatának leírása, ami magában a Kánonban szerepel és a Patisambhidamagga hasonlatként idéz úgy, mint a tudat tiszta teliholdhoz való hasonlósága, ezen képek téves, szó szerinti értelmezésévé degenerálódik, és mint belsőleg létrehozott tudati képet interpretálják. Mivel a tudat tartamait nem könnyű leírni, a Buddha gyakran folyamodott hasonlatokhoz, melyekben az elme tartamait vizuális vagy más érzéki tárgyakhoz hasonlította annak érdekében, hogy a meditálók világosan megértsék, mit kell keresniük és tapasztalniuk. A különféle vallásos tradíciókban gyakran találkozhatunk azzal a naiv hajlammal, hogy a hasonlatokat szó szerint értelmezik. Úgy tűnik, ez a folyamat fokozatosan bontakozott ki, és a Visuddhimagga patibhaganimittáról vagyis a hasonmás-jelről szóló leírásában került kanonizálásra. Fontos, hogy a nyugati gyakorlókat ne vezesse félre ez a valószínűleg történeti eredetű tévedés.

 

Az esszében gyakran fordulnak elő a „nimitta” vagy „jel” és a patibhaganimitta vagy „hasonmás-jel” kifejezések, ezért célszerű az elején tisztázni ezek jelentését. A „jel” egy tapasztalást kísérő és ezen tapasztalás beazonosítását segítő karakterisztikus jegy vagy jelenség. Például az influenza gyakran jár együtt gyengeséggel és hányingerrel, ebben az esetben a hányinger az influenza jelének vehetjük. A rendkívüli öröm a test könnyűség-érzetével és könnyekkel járhat együtt, ezek az öröm jelei. Az orvos bizonyos jeleket, tüneteket keres, melyek jellegzetesen egyes betegségek kísérői. Hasonló módon bizonyos jelek a helyes koncentráció mély állapotaiba történő belépés jellemzői és esszenciálisan a jhána állapothoz tartoznak. Nyanatiloka Buddhista Szótárában található definíciók szerint (melyek a kommentár-irodalomból származnak) három féle nimitta ismeretes. Az első típus a parikamma-nimitta, mely a (meditációs) tárgy érzékelését jelenti a koncentráció legelején – ez „előkészítő képként vagy jelként” is ismert. Amikor a tudat gyenge fokú koncentrációt ér el, egy, még bizonytalan és homályos kép jelenik meg, melyet „tanuló jelnek” (uggaha-nimitta) hívnak. Ez az észlelet egy teljesen tiszta és állandó kép megjelenését előzi meg, amit „hasonmás-képnek” vagy „hasonmás-jelnek” (patibhaga-nimitta) hívnak. A harmadik típusú nimitta feltűnése jelzi a szomszédsági (vagy közelségi) koncentráció megjelenését, azon állapotét, mely megelőzi a teljes jhána elmélyedést. A két állapotban [1] közös a hasonmás-jel, az állapotok csak a jhána tényezők intenzitásában különböznek. Ahogy a definícióban említettük, a hasonmás-jelet a jel finomabb és tisztább változataként kell felfogni, amely az emelt éberség és koncentráció természetes eredménye. Ezen jelek ismeretére támaszkodva tudja megállapítani a gyakorló és a meditációs oktató a koncentráció megvalósításának sikerét vagy kudarcát.

*

A be- és kilégzés tudatossága (anapanasati) a Buddha által ajánlott egyik legfontosabb meditációs tárgy illetve gyakorlat. Emellett az egyik legnépszerűbb meditációs metódus, melyet a megszabadulás nemes ösvényének beteljesítésére törekvő théraváda buddhista gyakorlók generációinak sokasága használt és a jelen korban is alkalmaz. A metódus leírása a Páli Kánon számos szuttájában szerepel (pl. MN 118, MN 10, DN 22). Azonban a szutták elég tömörek és olykor szegényesek a meditációs eljárások tárgyalásával kapcsolatban. Ennélfogva a poszt-kanonikus exegétikai művek fő célja a Kánonban szereplő homályosnak vagy információhiányosnak vélt szövegek kommentálása, magyarázása, kiegészítése vagy tisztázása.

A légzés-meditációra vonatkozóan angol nyelven jelenleg három ilyen kommentár-mű elérhető: a Visuddhimagga (Vis., Kr.u.500)[2], a Vimuttimagga (Vim., Kr.u.100)[3] és a Patisambhidamagga (Pat., Kr.e.300 ?).[4] A tanítók és a tanítványok széles körben használják ezeket, mint értékes referenciákat a gyakorlás kulcsfontosságú aspektusainak tisztázásához. Hagyományosan aVisuddhimagga, a legkésőbbi keletkezésű mű a három közül használatos és talán a leginkább hiteles forrásként elfogadott, amely meditációs kézikönyvként követendő.

A jel (nimitta) és hasonmás-jel (patibhanimitta) tárgyában, melyek a légzés meditáció alatt jelennek meg, a Visuddhimagga és a Vimuttimagga leírásai között jelentős ellentét mutatkozik. Modern tanítók által jegyzett több írás említi a légzés meditáció alatt feltűnő jel és hasonmás-jel karakterisztikumait. Ezek gyakran a Visuddhimaggában található klasszikus hasonlatra támaszkodnak, talán óvatosságból, hogy elkerüljék az ortodoxiától való eltévelyedést. Azonban, ahogy alább kimutatjuk, a jel (tanuló-jel és hasonmás-jel) ezen leírásai meglehetősen félrevezetőek lehetnek, és ahogy azt sikertelen meditálók gyakran megjegyzik, zavarosak.

A légzés tudatosításának leírása a Visudhimaggában (Vis VIII, 212-215) a 212. bekezdéstől [5] így hangzik:

212. Úgy van ez, mint egy gazdával. Miután ugyanis a földjét megművelte, az ökreit kifogta és a legelőre hajtotta, leül az árnyékba pihenni. Az ökrei azonban szétszaladnak az erdőben. Az ügyes gazda, ha mindegyiket újra be akarja fogni, nem követi őket, nem rohangál az erdőben. Hanem veszi a kötelet és az ösztökét, és útra kél az ivóhelyük felé, ahol is leül vagy lefekszik. Amikor a marhák, miután már eleget legeltek ebédre, az ivóhelyre mentek, megfürödtek és ittak, és újra kijöttek a vízből, ott állnak, a gazda megköti őket a kötéllel szorosan, és az ösztökével noszogatva visszavezeti őket. Aztán befogja őket és ismét megkezdi a munkát.

213. Ugyanígy a szerzetes a be- és kilégzéseket nem máshol keresi, csak azon a helyen, amit természetesen érintenek. Megragadja a tudatosság kötelét és az értelem ösztökéjét, elméjét a természetes érintkezési helyre szegezi és fenntartja figyelmét.[6] Ahogy fenntartja figyelmét, hamarosan újra feltűnnek [a be- és kilégzések], ahogy az ökrök, mikor az ivóhelyen találkoznak. Így megkötheti őket a tudatosság kötelével és igába foghatja őket ugyanezen helyen és ösztökélheti őket az értelem ösztökéjével, és így folytatván a meditációs tárgynak szenteli magát.

214. Amennyiben így tesz, a jel [ld. a vonatkozó megjegyzést a következő bekezdésben] hamarosan megjelenik. De ez nem ugyanaz mindenki számára, ellenkezőleg, egyesek azt mondják, amikor megjelenik, bizonyos emberek számára egy könnyű érintéshez hasonlatos, mint a gyapot vagy kapok[7] vagy fuvallat.

215. A kommentárokban azonban ezt a magyarázatot adják: „Egyeseknek úgy jelenik meg, mint egy csillag, vagy drágakőfüzér vagy gyöngysor, másoknak egy érdes érintéssel mint a gyapotmagé vagy egy színfából készült szegé, ismét másoknak mint egy hosszú zsinórfonat vagy virágkoszorú vagy füstgomolyag, másoknak mint kinyúlt pókháló vagy felhőcsíkok vagy egy lótuszvirág vagy egy szekérkerék vagy a holdkorong vagy a napkorong. [a szerző kiemelései]

Egy, a Visuddhimaggához írott kommentár megjegyzése a következőket mondja:

„A jel” a tanulójel és a hasonmás-jel, itt mindkettőre vonatkozik. A gyapottal kezdődő három hasonlat helyesen értve a tanulójel, a többi mindkettő. Az „egyesek” bizonyos tanítók. A drágakőfüzérrel kezdődő hasonlatok megfelelően értelmezve a hasonmás-jelre vonatkoznak.”
(Paramattha-manjusa, Visuddhimagga Atthakatha; Vism. p.786, n.58).

Az előző szakasz hasonlatai (Vis.VIII, 214-215) tapintási és vizuális érzékszervi észleléseket egyaránt jelentenek. A következő részleteket azért tárjuk az olvasó elé, hogy megállapítsuk, vajon a zűrzavar a korábbi kommentárok, mint a Vimuttimagga és a kanonikus Patisambhidamagga hibás továbbhagyományozódásából (talán egy másolási hibából) ered, vagy abból, hogy szó szerint értelmezik, amit korábban hasonlatként fogtak fel.

A Vimuttimagga (68.old) különböző meditációs tárgyak „minőségeinek megkülönböztetésére” vonatkozóan megállapítja, hogy: „...a meditáció egy tárgya a jelet érintkezésen keresztül ragadja meg. Nevezetesen, a légzés tudatossága. És újfent, a meditáció egy tárgya a jelet vagy látáson vagy érintkezésen keresztül ragadja meg. Nevezetesen, a levegő kasina.” Ez a különbségtétel kulcsfontosságú. Megmutatja, hogy a légzés meditáció más koncentrációs tárgyaktól elkülönül abban, hogy kizárólag tapintási jelet produkál.

Néhány meditáló mellékhatásként észlelhet vizuális tárgyakat, azonban figyelmét kizárólag a légzés tapintási érzékelésére kell irányítania. Ezek szerint, ahogy a Patisambhidamaggában (170., 172.old.) megjegyzik:

...a szerzetes ül, megalapozván tudatosságát az orrhegyen vagy a felsőajakon, anélkül, hogy figyelmet szentelne a be- és kilégzések közeledésének és távolodásának,... annál, aki határozott [ezen törekvésben], a test és az észlelés jól kezelhetővé válik, ... megragadó gondolkodása [8] lecsendesedik... [és] lappangó hajlamai eltávolíttatnak...

Visszatérve a fent idézett Visuddhimagga hasonlatokra (Vis. VII, 214-215), és összehasonlítva ezt a Vimuttimaggában (A légzés tudatosítása, az eljárás, 158,159. old, ld. a köv. bekezdést) található megfelelő leírással, azt találjuk, hogy diametriális ellentét áll fenn közöttük azon világosan körülhatárolt értelmezés tekintetében, amit érvényre kívánnak juttatni. Amíg a Visuddhimagga hasonlatai határozottan azt mutatják be, mit tapasztal jelként az a gyakorló, aki hosszan kitart a gyakorlásban, a Vimuttimaggában figyelmeztetést találunk, hogy tartózkodni kell attól, hogy a figyelem ezen észleléseket kísérje (a légzés tapintási jele helyett). A Vimuttimagga vonatkozó részlete teljes egészében így hangzik:

Annak a jóginak, aki a kilenc kisebb szennyeződéstől megtisztított tudattal a belépő levegővételt figyeli, a kép egy olyan kellemes érzéssel tűnik fel, mely hasonlatos ahhoz, mint amit a gyapot vagy a kapok fonása produkál. Ez egy szellő által keltett kellemes érzésre is hasonlít. Így a be- és kilégzésnél a levegő megérinti az orrot vagy az ajakat, és felkelti a levegő észlelés tudatosságát. Mindez nem függ színtől vagy formától. Ezt hívják képnek. Ha a jógi kifejleszti a képet (jelet), és megnöveli az orrhegyen, a szemöldök között, a homlokon vagy létrehozza különböző helyeken, úgy tapasztalja, mintha a feje meg lenne töltve levegővel. Ily módon megnövelve a teljes teste elragadtatással [9] itatódik át. Ezt hívják tökéletességnek.

És újfent, egy jógi kezdettől fogva különböző képeket lát. Sokféle formát lát feltűnni, mint füst, köd, por, aranyhomok, vagy tűszúráshoz illetve hangyacsípéshez hasonlatost tapasztal. Amennyiben elméje nem lesz tiszta ezen különböző képek vonatkozásában, össze fog zavarodni [!]. Így kimozdultság vesz erőt rajta és nem valósítja meg a légzés észlelését. A légzést kísérje figyelemmel, és ne idézze elő más észlelések felbukkanását. [a szerző kiemelése] Így meditálva képes véget vetni az összezavarodottságnak, és szert tesz a szubtilis képre [jelre]. És szabad tudattal kíséri figyelemmel a légzést. Ez a kép [jel] szabad. Mivel a kép [jel] szabad, vágy kél fel. A szabadságra irányuló vágy, hogy a jógi kiegyensúlyozottan figyelje légzését. Kiegyensúlyozottsággal, vágyakozással és a szabadság örömével figyeli a légzést, és tudata zavartól mentes. Ha a tudata mentes a zavarodottságtól, elpusztítja az akadályokat, és felkelti a meditációs (jhána) tényezőket. Így a jógi eléri a nyugodt és fenséges negyedik meditációt, jhánát. Így szól a teljes tanítás.

Az elkalandozás elkerülésére vonatkozó figyelmeztetések közvetlenül a Légzés tudatosításáról szóló beszédből (Anapanasati sutta, MN 118.26) származtathatók: „Akiből ugyanis hiányzik az éberség és tiszta tudatosság, én mondom néktek, az nem volna képes a légzés tudatosítását ilyen mértékben kifejleszteni.” [10]

A következő formulát – „a kép egy olyan kellemes érzéssel tűnik fel, mely hasonlatos ahhoz, mint amit a gyapot vagy a kapok fonása produkál” – úgy kell érteni, mint azon kellemes tapintási érzetet, amit a takács tapasztal a keze bizonyos pontján, miközben tartja vagy vezeti a gyapotszálat a fonás közben. A hasonlat ilyen értelmezése helyénvaló abban az értelemben, hogy a szállal történő kezdeti érintkezés érdes vagy durva érzetet kelt, és végülis átváltozik minőségében (zsibbadtság, nyomás, hő stb.) egy másik minőségbe a folyamatos dörzsölés hatására. Ez a hasonlat sokkal kifinomultabb mint a Visuddhimaggában található, amely a „gyapot érintésének” statikus képét idézi fel.

A „mindez nem függ színtől vagy formától” mondat világossá teszi, hogy a meditáló ne vizuális képként várja a légzés tudatosságának jelét, mivel a vizuális érzékelés elképzelhetetlen szín és forma nélkül. A mondatból arra lehet következtetni, hogy a jel tapintási észlelet. Egyébként a Patisambhidamaggában, a legkorábbi és a légzésről szóló legterjedelmesebb forrástanulmányban a légzésmeditációról szóló szakaszban egyetlen egy utalás sincs a vizuális vagy „fény” nimittára.

Nagy misztérium oldódik meg, mikor az ember felismeri, hogy a hasonmás-jelnek tulajdonított legtöbb kép a Visudhimaggában, amiket a Vimuttimagga elterelő tényezőkként mutat be, a legkorábbi Patisambhidamaggában a szennyeződésektől a légzés tudatosításában szerzett kiválósága által megszabadult szerzetes metaforikus leírásaként szerepel. A leírás a következő:

Akinek be- és kilégzés tudatossága tökéletes, jól fejlett, és a Buddha tanítása szerint fokozatosan kibontakoztatott, ő az, aki fénnyel árasztja el a világot, csak úgy mint a felhők takarásától mentes telihold. (Pat.III, 171, 172.old).

Továbbá,

Csak úgy mint a felhők takarásától mentes telihold: A szennyeződések olyanok mint a felhők, a Magasztos tudása mint a hold, a bhikkhu olyan, mint az istenség fia, akinek birtokában van a telihold. Mint a hold, amikor felhőktől mentes, ködtől mentes, füsttől és portól mentes, és kiszabadult a fogyatkozás-démon Rahu karmaiból, sugárzik, fénylik és ragyog, ugyanígy az a bhikkhu, aki megszabadult minden szennyeződéstől, sugárzik, fénylik és ragyog. Ennélfogva mondják: „Csak úgy mint a felhők takarásától mentes telihold”. (Pat.III, 182, 175.old). [a szerző kiemelései]

Amit e helyen kánonilag a tudat hasonlataként adnak meg, a Vimuttimaggában szó szerint értelemben véve vizuális érzékelésként jelenik meg, jóllehet helyesen olyan képekként értelmezve, melyekre nem kell figyelmet fordítani. Azonban a Visuddhimagga nemcsak hogy hibásan szó szerint, vizuális képekként értelmezi a „füst”, „köd”, „por”, „sugár”, „fénylik”, „ragyog” és „hold” hasonlatokat, hanem a hasonmás-jelként – a siker jeleként! – félre is érti, teljesen ellentétesen a Vimuttimaggával.

Csak csodálkozni lehet azon, hogy fordulhatott elő, hogy a Patisambhimagga légzésmeditációról szóló részének végén található metaforikus képek a későbbi kommentárokban végül a meditációs praxissal kapcsolatos vizuális élményekként kerültek bemutatásra. Ezen írásban feltárt bizonyítékok alapján úgy tűnik, tanácsos a Vimuttimaggát és a Patisambhidamaggát megbízhatóbb szövegnek tekinteni, legalábbis a légzésmeditáció vonatkozásában.

Csak a Patisambhidamagga kezeli a kérdést helyesen. A tudat azon minőségeire vonatkozó hasonlatokat, mint „tiszta”, „átvilágított” vagy „felhőktől mentes” valóban hasonlatokként kezeli, emellett a „felhők”, „köd” stb. hasonlat képeit megfelelően, mint a fenti tisztaság akadályait értelmezi. A Visuddhimagga összeállítói (tradicionálisan Acariya Buddhaghosa) inkább nyugtalannak tűnnek a légzésmeditációban tapasztalható változatos nimitták „érzékeléseinek sokféleségét” illetően és ezt a zavart azzal a magyarázattal demonstrálják, miszerint ezek a különbségek a meditálók érzékelésének egyediségéből erednek (ld. a következő bekezdés idézetét).[11] A korábbi kommentárokban sem ez a magyarázat, sem ennek szükségessége nem jelenik meg.

216. Valóságban mindez ahhoz hasonlít, mikor bhikkhuk egy csoportja együtt ül és szuttát recitálnak. Mikor egy bhikkhu megkérdezi: „Mihez hasonlatos számodra ez a szutta?”, az egyik így felel, „számomra egy nagy hegyi folyóhoz hasonlatos”, a másik: „nekem olyan, mint egy erdősáv”, egy további: „számomra olyan, mint egy hűs árnyékot adó, terebélyes gyümölcsfa.” Ugyanaz a szutta különféleképpen mutatkozik számukra az érzékelésük különbözősége miatt. Hasonlóképpen ugyanaz a meditációs tárgy különféleképpen mutatkozik az érzékelés különbözősége miatt. Az érzékelésből születik, az érzékelés a forrása, az érzékelés hozza létre. Ezért így kell érteni: ha eltérő módon tűnik fel, ennek oka az érzékelés különbözősége. (Vis. VIII, 216, 278.old)

Biztos vagyok benne, hogy jó pár meditáló elcsodálkozott azon, vajon a Buddha miért mulasztott el megemlíteni egy ilyen fontos információt a légzésmeditáció vonatkozásában, mint a „jel” és az „hasonmás-jel”, melyeket a Visuddhimagga a sikeres jhána praxis tekintetében ennyire fontosnak vél. Remélem, jelen esszének sikerült kimutatnia, hogy a Buddha légzésmeditációról szóló útmutatása a sikerhez szükséges és elégséges minden információt tartalmaz.

Hozzátenném, hogy a jhána egyedüli megbízható jelei a jhána tényezők, melyek minden esetben megjelennek, ahogy azokról maga a Buddha beszámolt, függetlenül attól, hogy a meditációs tárgy vizuális vagy tapintási. Továbbá remélem, hogy a meditáló megérti, hogy a meditációs tárgy egyre tisztább és finomabb érzékelése egyszerűen a csendes és fókuszált tudat tisztaságának és világosságának „mellékhatása”.

Végül hangsúlyozni szeretném, hogy a légzésben a (meditációs) tárgy a levegővel történő érintkezés. A levegő elem minősége alapvető fontosságú ebben a meditációban. Ha a Buddhát az érintés vagy tapintás puszta érzékelése érdekelné, egyszerűbb lenne ujjal megérinteni az orrot. A levegő könnyűségének mint testi tapasztalatnak a megélése kulcsfontosságú. Ahogy a Vimuttimagga a fentebb már idézett részletben mondja:

„…úgy tapasztalja, mintha a feje meg lenne töltve levegővel. Ily módon megnövelve a teljes teste üdvözült boldogsággal itatódik át. Ezt hívják tökéletességnek.”

fordította: HoD [TURIYA]

 


Hivatkozások:

1) "The Path of Purification, Visuddhimagga" by Bhadantacariya Buddhaghosa, Translated from the Pali by Bhikkhu Nyanamoli, 5th Ed. Buddhist Publication Society, Kandy, Sri Lanka (1991).
2) "The Path of Freedom, Vimuttimagga" by the Arahant Upatissa, Translated from the Chinese by Rev. N.R.M. Ehara, Soma Thera, & Kheminda Thera; Buddhist Publication Society, Kandy, Sri Lanka (1995).
3) "The Path of Discrimination, Patisambhidamagga." Translated from the Pali by Bhikkhu Nyanamoli, 2nd Ed. The Pali Text Society, Oxford (1997).


[1] Az upacara samadhi és az appana samadhi, azaz a jhána. [a fordító megjegyzése]

[2] 1. angol kiadás 1956.

[3] 1. angol kiadás 1961.

[4] 1. angol kiadás 1982.

[5] A tanulmányban eredetileg nem szerepel a 212. bekezdés, de a hasonlat jobb érthetősége kedvéért a Visuddhimagga német fordításából betoldottam. [a fordító megjegyzése]

[6] A német fordításban a „figyelem kötele” (Achtsamkeit) és a „belátás ösztökéje” (Einsicht) szerepel.
Az eredeti szöveget nem láttam, de minden valószínűség szerint a vitakkáról és a vicaráról van szó. A vitakka a „megragadó gondolkodás”, a meditációs tárgyra újra és újra visszafordított figyelem tudati akciója, a vicara pedig a „fenntartott gondolkodás”, amely a figyelmet a tárgyhoz láncolja és elemzi. [a fordító megjegyzése]

[7] A kapok a kapok trópusi fafajta terméséből előállított selymes szál. [a fordító megjegyzése]

[8] vitakka, ld. a 6. megjegyzést [a fordító megjegyzése]

[9] piti. A harmadik jhána tényező. [a fordító megjegyzése]

[10] Az idézetet Pressing Lajos fordításából vettük át. [a fordító megjegyzése]

[11] Az érzékelések sokféleségével kapcsolatban ld. a Maha-Nidana Suttát (DN 15) [EN] [D], ebben is a tudat hét állapotáról szóló részt. Itt a Beérkezett hét tudatállapotot sorol fel aszerint megkülönböztetve ezeket, hogy a test (pontosabban a hordozó) és az érzékelés vonatkozásában azonosság vagy különbözőség állapítható meg a lények között. „Vannak lények, akik testüket tekintve különbözőek és érzékelésüket tekintve különbözőek, mint amilyenek az emberi lények, bizonyos dévák, és az alsóbb birodalmak egyes lakói. Ez a tudat első állapota...” (DN 15) Az angol fordításokban következetesen a 'perception' szó szerepel, a német fordítás gondolkodásmódbeli különbségről (Denkart, DN 15) illetve a képzetek sokféleségéről (Vorstellung, Vis.) beszél. [a fordító megjegyzése]

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés