Két részlet Dipa Ma - The Life and Legacy of a Buddhist Master címû könyvbõl:

1. "Bosszantásnak"

"Dipa Ma meglátogatott, hogy tanítson egy csoportot az iskolámban három hétig. A tanítás végén intenzív hétvégi elvonulást terveztünk vele. Az elvonulás elõtti napon azt mondta nekem: "Megvalósítási tapasztalatban lesz részed". Csodálkoztam, vajon mit jelenthet ez?

Aznap éjszaka egy ideig meditáltam, majd felkeltem, mert nagyon álmos lettem. Visszamentem a szobámba, de valami hirtelen megváltozott. Felismertem, hogy vissza kellene mennem, és folytatnom kellene a meditációt, így is tettem, és különösen erõs lett a koncentrációm. Egyszerûen csak a légzés figyelése folyt. Az emelkedés és süllyedés minden egyes "mikrokozmoszát" címkéztem*, minden apróságot, és képes voltam megfigyelni, ahogy a gondolatok szándéka felkelt. Olyan volt, mint egy buborék, mely kipukkad, akkor megjelenik a gondolat, majd távozik, ezt csend követi, majd egy másik gondolat késztetése keletkezik, mely kipukkad mint egy buborék a víz felszínén, és így tovább.
Nem én csináltam ezt, mert én teljesen képtelen voltam a koncentráció e fokára. Azt gondolom, egyszerûen Dipa Ma kegyelme volt. Elképzelhetetlen nyugalom volt, hatalmas ûrrel a gondolatok között, amikor semmi nem történt.
Aztán óriási váltás történt az éberségben, mintha "kimentem" volna valahova, ahol a figyelem [minõsége] kicserélõdik. Nem volt többé test, csak a dolgok emelkedése és süllyedése. Teljesen elsodort.
A következõ nap Dipa Ma megkérdezte tõlem: "Nos, megvilágosodtál?" ** Késõbb, mivel annyira újonc voltam a meditációban - nem volt meg a hátterem a tapasztalat értelmezéséhez - elöntött a félelem. Elõször ez a hihetetlen belátás, melyet a félelem követett, amikor láttam, hogy minden pillanatról pillanatra megsemmisül. Összezavarodtam, nem voltam képes szemlélõdni e zavar felett, és sok idõbe került, mire a tapasztalat beért bennem. Három év telt el, mire ismét vágyat éreztem a meditációra."

* A burmai puszta belátás módszerében jhanikus, mélymeditatív állapotokat kikerülve próbálnak belátásra jutni. Az alapmódszer a hasfal egy pontja emelkedésének és süllyedésének figyelése a légzés függvényében, és minden egyes felmerülést címkéznek verbálisan is. "Elterelõ gondolat", "fájdalom", "vágy", düh", stb.
** Itt az elsõ felébredési fokozatra vonatkozik a kérdés, a folyamba lépettségre (sotapatti).

2. "Provokációnak"

"Abban az idõben, mikor Kalkuttában folytattam kutatásokat, Dipa Ma elhozta a szomszédját hozzám, egy 65 éves asszonyt, Madhuri Latának hívták. Felnevelte a családját, a gyerekek kirepültek, és ellentétben sok indiai családdal, ahol jellemzõen sok családtag él együtt egy háztartásban, egyedül volt a férjével. Férje azt mondta neki: "Nincs semmi különösebb dolgod. A "nénikéd", Dipa Ma meditációt tanít. Miért nem beszélsz vele? Ez adna neked elfoglaltságot."
Madhuri, ki gyenge fokú értelmi fogyatékos volt, elment Dipa Mához, és Dipa Ma átadta neki az alapvetõ utasításokat [helyezze figyelmét a hasfal emelkedésére és süllyedésére a be- és kilégzésnél, valamint] címkézzen: "emelkedés, süllyedés, emelkedés, süllyedés". Madhuri mondta, hogy rendben, és elindult hazafelé, négy lépcsõfordulót lefelé, majd át a sikátoron, a lakásához. Nem ért el félútig a lépcsõn, mire elfelejtette az utasításokat. Így visszament.
- Mit is kell tennem? - kérdezte.
- Emelkedés, süllyedés, emelkedés, süllyedés. - felelte Dipa Ma.
- Ó, igen, rendben.
Madhuri négyszer felejtette el az utasításokat, és ment vissza. Dipa Ma nagyon türelmes volt vele. Madhurinak majd egy évbe telt, hogy megértse az alap utasításokat, de miután felfogta, olyan lett, akár egy tigris. Mielõtt elkezdte volna a gyakorlatait, Madhuri háta 90 fokos szögben meg volt hajolva köszvény, reuma és bélproblémák miatt. Amikor találkoztam vele, a megvilágosodási tapasztalata után, teljesen egyenes háttal járt-kelt. Õ volt a legegyszerûbb, legkedvesebb, legszelídebb nõ. "

******

Dipa Ma (1911-1989) az egyik híres burmai mester tanítványa, Mahasi Sayadawé, aki teljes rendszerré dolgozta ki a puszta belátás módszerét. Dipa Ma idõsen, elõször 53 évesen kapta meg a lehetõséget, hogy megtanulja a meditációt (korábban a férje nem engedélyezte neki), és nagyon gyorsan áttörést ért el. (Ehhez azért egy megszentelt élet, nagyon erõs akarat a megszabadulásra, és makulátlan szíla kellett) A fizikailag és lelkileg összetört, félig a halálán lévõ nõ újjászületett. Közvetlen mestere, Munindra legkiválóbb tanítványává vált, számos sziddhi birtokosává. Dipa Mát a hagyomány anagaminak, azaz nem visszatérõnek tartja, ez a harmadik felébredési fokozat, a halál után nincs visszatérés a létesülésbe, az anagamik a tiszta földek egyikén inkarnálódnak, ahol elérik a végsõ ellobbanást.
A leírt megvilágosodási tapasztalatok ugyan hagynak némi kétséget maguk után, még akkor is, ha csak az elsõ fokozatra értjük ezeket, mivel ezek nem feltétlenül fedik a Buddha által megnevezett fokozatokat. Bhante Vimalaramsi kifejezetten azt mondja, hogy a Mahasi rendszerben elért felébredési fokozatok nem hitelesek. Õ maga, 20 év szerzetesi élet során végigment az összes fokozaton, azaz elvileg elérte az Arahatság gyümölcsét (legalábbis ezt mondták neki), azonban be kellett látnia, hogy ez nem Az.
Azonban a leírt tapasztalatok még ha nem is valódi lépések a világfeletti ösvényen, nyilván "nagy" belátásokat takarnak, melyek valódi tudati átalakulással jártak.

Reflexió egy "bosszantásra"

A kezdõ meditáló beszámolója a gondolatok keletkezésérõl és megszûnésérõl többünk számára lehet ismerõs tapasztalat. Voltaképpen nem is értem egészen a leírást, hiszen erõs összeszedettségben a gondolati késztetések felbukkanását, és itt a késztetések szó lényeges, mert ezek még nem gondolatok, hanem a gondolatokra irányuló sankhárák felbukkanása, melyek magszerûen tartalmazzák az egész gondolatot vagy gondolat-láncot, szóval az ilyen késztetések felbukkanását nem követi szükségszerûen a gondolatok horizontális (idõbeli) kiterülése, megnyilvánulása. Ez legfeljebb csak kezdetben van, késõbbi fázisban a gondolati szankhárák csupán "felszikráznak" és kihunynak anélkül, hogy verbalizált vagy nem-verbalizált gondolatban manifesztálódnának. E tekintetben valóban rövid életû buborékhoz hasonlatosak, melyeknek nincs is ereje ahhoz, hogy a tudat tükörsima felszínén hullámokat gerjesszenek.
Mivel a beszámoló ezt az ismerõs tapasztalatot lényegesnek tartotta kiemelni, alkalmas a jó értelemben vett "spirituális írigység", "spirituális gõg" felkeltésére. Voltaképpen a többi beszámolóban szereplõ emberek sem különlegesek semmiben, és nem is tettek semmi különöset, azon kívül, hogy roppant elszántan, a legkisebb kompromisszum nélkül szentelték magukat a praxisnak, méghozzá a hétköznapi életük közepette, és amikor mesterük, Dipa Ma látta, hogy érettek a belátásra, elhívta õket 10-14 napos intenzív elvonulásra, ahol a belátás megtörtént.
Vajon mennyire erõs bennünk az elhatározás, ha itt tartunk?

Reflexió egy "provokációra"

A megvalósításhoz kiemelkedõ szellemi képességek szükségeltetnek, állítólag. Igaz, ami igaz, nem ismerünk egyetlen egy nagy vallásalapítót vagy mestert sem, aki félkegyelmû lett volna. Általában mindannyian különlegesen jó képességekkel rendelkeztek. Az elmebeli képességeknek nyilván van olyan szintje, melyek lehetetlenné teszik a belátást, a megértést, de nem ez az elsõ történet, amit hallottam arról, hogy közepes vagy gyenge képességû ember ért el szellemi értelemben értékelhetõ áttörést. Mennyiben tekinthetõ ez hitelesnek? A gyenge képességû ember, ha legalább az akaratot és kitartást birtokolja, és ahogy a példában, tigris-szerûen veti rá magát az elillanó létesülésre, miután a gyenge képességû manasz fedését eltávolította, egyben megszabadul lefojtó korlátaitól is! A belátást nem a manasz végzi el, ez a manasztól teljesen függetlenül megy végbe, és maga a manasz is tárgya lehet.

A részletek Amy Schmidt: Dipa Ma - The Life and Legacy of a Buddhist Master c. könyvébõl származnak, amely alapvetõen egy rosszul megírt ill. összeállított könyv, az amerikai buddhista közösség minden hibáját magán viseli, de szerencsére akirõl fõként szól, nem volt e közösség tagja.